Penetration Testing as a Service
Saját fejlesztésű platformunkon a megállapításoknak életciklusa van: rögzítés, javítás, újratesztelés és lezárás. Ön és csapata a projekt minden pontján látja az aktuális állapotot.
Élő megállapítások
Már a tesztelés alatt megjelennek, súlyossággal, CVSS-sel, reprodukálási lépésekkel és konkrét javaslattal.
Javításkövetés és újrateszt
Státusz: nyitott → javítás alatt → újrateszt → lezárva. Minden változás naplózva, kommentekkel.
Export és integráció
Jelentés (HTML/PDF), CSV/Jira-export a fejlesztőknek, lezáró igazolás a partnereknek és az auditornak.
Folyamatos figyelés két vizsgálat között
Hetente felderítjük szervezete külső támadási felületét (aldomainek, nyitott szolgáltatások, TLS, kitett fájlok), összevetjük az előző állapottal, és jelezzük, ha új vagy kritikus elem jelenik meg. Kizárólag a szerződésben rögzített hatókörön belül.
Mit figyelünk
Új aldomainek és IP-címek · újonnan megnyílt portok és szolgáltatások · TLS-tanúsítványok lejárata és gyenge konfigurációja · nyilvánosan elérhető érzékeny fájlok · ismert kritikus sérülékenységek a kitett szolgáltatásokban.
Az eredményeket heti összefoglalóban és negyedéves vezetői jelentésben kapja meg; kritikus változásnál azonnal értesítjük.
Hogyan védjük ügyfeleink adatait
MFA kötelező
Minden portálfelhasználónak (TOTP), erős jelszó-hash (scrypt).
Ügyfél-elkülönítés
Minden kérésnél jogosultság-ellenőrzés: más ügyfél adatához nem lehet hozzáférni (automatizált tesztekkel ellenőrizve).
Minimális adat
A jelszavak és tokenek a bizonyítékokban maszkolva. A projekt után a szerződés szerinti törlés.
EU-s tárolás
Adatok az EU-ban, titkosított tárolón; szigorú webes biztonsági fejlécek.
Kérjen ajánlatot
Írja le röviden, milyen rendszert vizsgáltatna, és mi a vizsgálat célja: partneri vagy szabályozói elvárás, audit, új rendszer élesítése. Egy munkanapon belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.